A ColorGenetics® és a gyerekek

 

Szemünk fényei....

Minden szülő szeretné a legjobbat adni a gyermekének, van aki azért, mert otthon is ezt kapta meg a szerető, védelmező és elismerő családi hátteret. Van aki azért, mert ő hiányt szenvedett valamiben és azt gondolja, hogy ha megkapta volna amit vár, akkor mennyivel jobb, mennyivel több lenne most az élete. Amikor kirepülünk az Életbe, és kapcsolatokba kezdünk, tudat alatt is keressük a családi mintáinknak megfelelő modellt, ki azért, hogy tovább vihesse, ki azért, hogy meggyógyítsa magában ezeket. Amikor elkötelezzük magunkat valaki mellett, jó esetben szerelemből, rosszabb esetben valami általunk megért hiány kompenzálásából, és megszületnek a gyermekek,  ahogy cseperednek és növekednek, csodálkozunk rájuk, hogy kire ütött ez a gyermek, jé pont úgy és azt csinálja mint….és itt jönnek mind két családból fellelhető viselkedési minták. Jó esetben ez úgy hangzik, hogy milyen ügyes, már pont olyan jól bánik a ceruzával mit anyukád, aki olyan szépeket rajzolt neked gyermekkorodban, rossz esetben pont olyan hisztis, mint anyósom...

 Ahogy telnek az évek a párok vagy közelebb kerülnek egymáshoz, vagy, ahogy ez sajnos jellemzőbb, távolabb, de akár így, akár úgy történnek a dolgok, a gyerekek a mieink maradnak, és mindennap tükröt tartanak elénk és néha nagyon nem tetszik az amit ebben a tükörben látunk.  Ilyenkor jön az a válasz tőlünk, hogy másképpen csináljuk, próbálkozunk, elvisszük pszichológushoz, hogy a gyerek rossz és javítsa meg ő, ha már nekünk nem sikerült.  Jó az, ha már ezt a tükröt látjuk, és vagyunk azon tudatossági szinten, hogy észrevesszük ez nem az ő hibájuk, nagyon sokszor ilyenkor kezdjük el okolni magunkat, vagy a párunkat, hogy mert Te… Amikor ezeken túl vagyunk és még nem betegedett bele senki, az azt jelenti, hogy rájöttünk ezek a családi minták. Amikor ide eljutottunk akkor már az út felén túl vagyunk, ráadásul a nehezebbik felén. és ez jó hír, mert innen már rá tudunk nézni arra, hogy mi is ez a minta és arra is hogyan lehet ezt feloldani.

Amikor hozzánk eljön valaki, hogy gond van a gyerekkel akkor az első kérdésünk az, hogy mennyi idős a gyermek? Tapasztalataink szerint tizenkettő éves kor alatt, még a gyereknek nincs saját kifejezett mintája, ha ilyenkor valamilyen viselkedési zavart mutat, vagy rosszabb esetben betegséget, akkor valamilyen a családban mutatkozó zavarra hívja fel a figyelmet. Ilyenkor nagy segítséget tud adni a ColorGenetics®  módszer. Az első találkozás, ha megoldható, akkor úgy zajlik, hogy eljön a gyermek, az édesanya, és az édesapa. Mindhárman választanak egy sorozatot az Aura-Soma®  üvegekből. Ez több szempontból is érdekes. Először is, mert ilyenkor látjuk azt, hogy ki milyen lelki folyamatban van éppen, és ilyenkor látszik meg az is, hogy a gyermek kinek próbál segíteni ebben a munkában. Ezek után, akinek a gyermek segíteni próbál, azzal dolgozunk, és mivel ő elkezd, a témájával foglalkozni a gyermeknek tovább ezt nem kell „tükröznie” ezért szabaddá válik ettől a mintától és tudja élni a saját életét. Sajnos sokszor látjuk azt, hogy a szülők nem tudnak, vagy nem akarnak dönteni és a gyerek ezért vállalja fel ennek a konfliktusnak a képviseletét. Sokszor halljuk azt, hogy ha a gyerek nem lenne, akkor már régen elváltunk volna, csak miatta vagyunk együtt…. Gondoljunk bele, hogy milyen súly ez egy gyermeknek, ezt ő lelkileg úgy éli meg, hogy a szülei feláldozták magukat miatta. Közben mi történik? A saját félelmeik és döntésképtelenségük oltárán áldozzák fel a gyermekük gyermek éveit. Amikor egy konfliktus van, amely hosszú ideje tart már, akkor a gyermek ott felnő, és azt mondja, hogy majd én segítek. De akkor ki marad gyerek? A gyerek szempontjából a szülő. Ilyenkor a gyerek azt mondja, majd én megoldom helyetted.  Ezt, ha kívülről nézzük, akkor úgy néz ki, hogy a gyerek a nagy a szülő pedig a kicsi. Ameddig ez az állapot nincs megoldva addig ez így is marad és csodálkozunk, ha nem bírunk a gyerekkel, mert ő akarja megmondani, hogy mi legyen a vasárnapi programja az egész családnak, és ha nem az van, amit ő akar akkor pedig büntet. Az ilyen visszajelzések a tökéletes példái annak, hogy a gyerek felettünk áll. Ez két okból is rossz, egyik az, hogy a nyolcéves gyerekünk úgy sem tudja helyettünk megoldani a gondjainkat a másik pedig, hogy amíg ő megpróbálja, addig nem tudja élni a korának megfelelő életet és ott leszakad egy gyerekrész, aminek később az lesz a következménye, hogy amíg azt rendbe nem teszi addig annak a fejlődési ciklusnak a válaszaiból fog reagálni konfliktus esetén. Ez megnehezíti a munkáját, párkapcsolatát és a csak mélyreható munka után derül ki, hogy mi is okozta nála ezt. Ezért fontos a rálátás és a munka magunkon. Azt szoktam mondani, hogy amit mi megoldunk, azt más úgy sem tudja megoldani helyettünk, ráadásul a gyermekeinknek is ezzel tudunk a legtöbbet segíteni, mert nekik sem kell azokkal a mintákkal és sorskötésekkel foglalkozni, amelyeket mi megoldottunk. Talán így már nagyobb kedvvel kezdünk bele a munkába, abba a munkába, aminek az útja a saját lelkünkbe vezet, ahol megtaláljuk az igazságot, a saját igazunkat, és amelyet tükröződni látunk akkor, ha gyermekünk szemébe nézünk.

 

Kovács Géza

 

“Úgy is eltölthetjük az életünket, hogy a világ mondja meg nekünk, kik is vagyunk. Épeszűek vagy őrültek. Szentek vagy szexmániások. Hősök vagy áldozatok. Rábízhatjuk a történelemre, hogy eldöntse helyettünk, jók voltunk vagy rosszak. Engedhetjük, hogy a múltunk határozza meg jövőnket. Vagy akár magunk is dönthetünk.”